Sinopsis
Magyar nyelv filmes, zenés, könyves, képregényes msor Huszár Andrástól és Frivalszky Pétertl
Episodios
-
Ragtime (1981, Miloš Forman) - vendégünk Markovics Botond
22/09/2021 Duración: 01h31minEbben a két hétben Markovics Botond a vendégünk, akivel először pótoljuk az idén harminc éves Ragtime című filmet 1981-ből. A 20. század eleji történetben több különböző sorsot követünk végig egy másfél évtizedet felölelő időszakban, és menet közben fontos történelmi alakokkal is meg-megismerkedünk. A rendező Miloš Forman, főbb szerepekben pedig láthjuk Elizabeth McGovernt, Brad Dourifot, Mary Steenburgent, Robert Joyt, Mandy Patinkint, de felbukkan picit Norman Mailer és James Cagney is. A Ragtime című filmet E. L. Doctorow regényéből dolgozták fel, hála Botondnak össze is tudjuk hasonlítani a kettőt. Mely sztoriszálakra fókuszált rá jobban Miloš Forman, és vajon miért épp azokra volt a leginkább fogékony? Áttekintve az általunk eddig látott Miloš Forman filmeket (például az Amadeust), mik a visszatérő témái? Hogyan érhetőek tetten ezek a motívumai a Ragtime-ban? Mit ismerünk meg a századeleji Amerikáról egy európai, "kívülálló" mesélő szemüvegén keresztül? Mi az izgalmas abban, ahogyan a fekete bőrűek társa
-
The Witch (A boszorkány, 2015, Robert Eggers)
15/09/2021 Duración: 01h15minMárciusban a Vakfolt podcast társalgóban megrendeztünk egy March Madness játékot, ahol hatvannégy 32 év alatti színész közül választottuk meg a legjobbat, legtehetségesebbet, leginkább kedveltet. A versenyt ugyan Florence Pugh nyerte, és meg is koronáztuk a győzelmét egy Midsommar-kibeszélővel, de úgy éreztük, hogy a második helyezettet is megilleti a kiemelt figyelem. A döntőben ugyanis Anya Taylor-Joy csupán egyetlen szavazattal maradt alul. Az őszi menetrendünkben is akadt egy szabad hét, ezért Anya második helyezését a The Witch (A boszorkány) című filmmel honoráljuk. Robert Eggers rendezését 2015-ben mutatták be. A filmben felbukkan még Kate Dicke és Ralph Ineson. Működik-e horrorfilmként A boszorkány? Milyen motívumokat, milyen mondanivalót boncolgat Robert Eggers a sztoriban? Beszélünk arról, hogy milyen a korhű nyelvezetű, tizenhetedik századi történetet moziban és milyen otthon befogadni. Mik azok a megoldások, amelyeket Robert Eggers továbbvitt a The Lighthouse (A világítótorony) című filmjébe is? M
-
Black Swan (A fekete hattyú, 2010, Darren Aronosky) - vendégünk Moskát Anita
08/09/2021 Duración: 01h37minMoskát Anita a Persona párjának a Black Swan, azaz a Fekete hattyú című filmet választotta. Darren Aronofksy 2010-es filmjében Natalie Portman játssza a főszerepet, mellette Vincent Cassel, Mila Kunis, Winona Ryder láthatóak. A történetben Natalie Portman játssza Ninát, a perfekcionista balett-táncosnőt, akit váratlanul kiválasztanak Csajkovszkijtól A hattyúk tava főszerepére. Az adást introspekcióval kezdjük. Ki hogyan élte meg 2010-ben A fekete hattyút, és miért érett meg az újranézésre Aronofsky pszichológiai drámája? Milyen érzés feldolgozni a saját perfekcionizmusunkat? Milyen, amikor az ember bekerül egy önkárosító flow-ba? Aztán áttekintjük Darren Aronofsky filmográfiáját, és meglepődve tapasztaljuk, kinek melyik az a filmje, amit még nem látott. Mik a közös vonások Aronofsky műveiben? A maximalizmus mellett milyen pszichológiai témákat feszeget még A fekete hattyú, és hogyan rokonítható ez a filmje a többi munkájával? Megbeszéljük a film vizuális megoldásait is, a tükrök használatától kezdve a díszlet
-
Persona (1966, Ingmar Bergman) - vendégünk Moskát Anita
01/09/2021 Duración: 01h42minMoskát Anita vendégeskedik a következő két hétben a Vakfolt podcastban. Anita a Persona című filmet pótolta velünk 1966-ból Ingmar Bergmantól, amelyben a főszerepet Liv Ullmann és Bibi Andersson játsszák. A Liv Ullmann által játszott színésznő egy összeomlás után ápolásra szorul, ám Bibi Andresson gondoskodása mellett elkezdenek elmosódni a határok a kettejük személyisége között, és felszínre kerülnek az életükben elszenvedett múltbéli traumák. Első nekifutásból kibeszéljük, ki mennyi mindent látott eddig Ingmar Bergman életművéből, és miért olyan nehéz belekezdeni, pláne beszélni a filmjeiről. Milyen témák jellemzőek Bergmanra, és hogyan passzol bele a több évtizedet felölelő sormintába? Milyen értelmezései léteznek a Persona című filmnek? Megvitatjuk, melyik magyarázat miért lehet helytálló, milyen képi történetmeséli eszközöket használ Bergman, hogy egyik-másik megoldást alátámassza. Milyen képi motívumokat vonultat fel, és vajon mit akar velük sugallni? Vajon van egyértelmű magyarázata ennek a filmnek, va
-
Cidade de deus (Isten városa, 2002, Fernando Meirelles, Kátia Lund) - vendégünk CyClo
25/08/2021 Duración: 01h51minElőző alkalommal CyClo, azaz Mikó László vendégeskedett nálunk, és egy hiányosságát pótolta. Ezúttal az egyik kedvencét hozta el, ez pedig a Cidade de Deus, magyarul az Isten városa (angol nyelvterületen City of God néven ismert a film). A filmet Fernando Meirelles és Kátia Lund rendezte. A brazíliai Rio de Janeiro egyik szegénynegyedében játszódó történet 2002-ben jelent meg, Amerikában a 2004-ben megrendezett Oscar-díjátadón jelölték négy kategóriában (fényképezés, vágás, forgatókönyv, rendezés). Bár a legjobb idegen nyelvű film kategóriájába nem került be, 2002-2003-ban rengeteg egyéb filmes elismerésben részesült, és számos kritikus toplistáján is előkelő helyet kapott. Az elején azzal kezdjük, ki mikor látta a először az Isten városát. Mekkora hatást gyakorolt ránk a film? Mennyi mindenre emlékeztünk belőle, és mit változtatott meg az újranézés? Milyen volt most először látni ezt a filmet? Mi volt a filmrendezésben Fernando Meirelles szerepe, és mivel foglalkozott Kátia Lund? Megbeszéljük, milyen hatások
-
The Lobster (A homár, 2015, Yorgos Lanthimos) - vendégünk CyClo
11/08/2021 Duración: 01h55minCyClotronic barátunk, azaz Mikó László tér vissza a podcastba, és bepótolja velünk egy régi hiányosságát. Ez a The Lobster, azaz A homár, Yorgos Lanthimos (Jorgosz Lantimosz) rendezése 2015-ből. A homár furcsa disztópiájában Colin Farrell keres magának párt, míg Rachel Weisz szembeszáll a bizarr elnyomó rendszerrel. Léa Seydoux, Ben Whishaw, John C. Reilly, és Olivia Colman is felbukkannak további szerepekben. Az adás elején megbeszéljük, ki mit látott eddig Lanthimos életművéből, és hol helyezkedik el a ranglistánkon A homár. Mennyire volt sikeres az angol nyelvterületre költözése? Mennyire befogadhatóak a görög nyelvű filmjei? Milyen témák foglalkoztatják? Aztán belemegyünk A homár részleteibe, és felfejtjük a filmbeli disztópia szimbolikáját. Mit jelképeznek az állatok? Miért a külső jegyeik alapján választanak párt az emberek? Miért harcolnak az ellenálló mozgalom tagjai? Megjegyzés: az e heti adás a szokásosnál több káromkodást tartalmaz. Linkek A Vakfolt podcast Patreon-oldala A Vakfolt podcast Faceboo
-
American Psycho (Amerikai pszichó, 2000, Mary Harron) - vendégünk Gócza Gina
28/07/2021 Duración: 01h38minVendég évadunkban Gócza Gina visszatért az Egy makulátlan elme örök ragyogása után egy kevésbé romantikus filmet választott kedvencének a kétezres évek elejéről. Ez az American Psycho, magyarul az Amerikai pszichó 2000-ből. Mary Harron rendezésében a fiatal Christian Bale játssza a főszerepet, de felbukkan a filmben Justin Theroux, Willem Dafoe, illetve Jared Leto. A film elkészültének zegzugos történetével kezdjük, hogyan jutott el a projekt Oliver Stone-tól Mary Harronig? És hogyan tett egy rövidke kitérőt Leonardo DiCapriónál? Milyen a főszerepben a pofátlanul fiatal Christian Bale? Mary Harron rendezéséről és karrierjéről is beszélünk, hiszen a film idővel ugyan kulttikus siker lett, de a maga idejében nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Mi lett Mary Harron rendezői karrierjével? Mennyire sikerül megragadnia Bret Easton Ellis eredeti, 1991-es regényének a lényegét? Mit mesél a film az identitásról, a yuppie életmódról, és mennyire kétértelmű a film befejezése? Linkek A Vakfolt podcast Facebook ol
-
Eternal Sunshine of a Spotless Mind (Egy makulátlan elme örök ragyogása, 2004, Michel Gondry) - vendégünk Gócza Gina
21/07/2021 Duración: 01h23minA Vendég évadban ezúttal Gócza Gina látogatott el hozzánk, akivel korábban folk horrort és musicalt is néztünk. Ezúttal azért jött, hogy egy 2004-es vakfoltját pótolja velünk, ez pedig az Eternal Sunshine of a Spotless Mind, azaz az Egy makulátlan elme örök ragyogása. A filmet Michel Gondry rendezte, Charlie Kaufman írta, a főszerepben pedig Kate Winslet és Jim Carrey látható. Mellettük olyan kedvenceink bukkannak fel, mint Kirsten Dunst, Elijah Wood, Mark Ruffalo, Tom Wilkinson, illetve David Cross. A beszélgetést ismét azzal kezdjük, hogy ki milyen elvárásokkal ült neki a filmnek, mire számított, illetve aki korábban már látta, mennyire kapott mást, mint amire emlékezett. Lehet kedvelni Joel (Jim Carrey) karakterét? Több Clementine karaktere, mint a korszak népszerű "manic pixie dream girl"-je? Megbeszéljük Michel Gondry rendezői mesterfogásait, és azt is, hogy milyen volt a viszonya Jim Carrey-vel és Charlie Kaufmannal. Hol tartott 2004-ben Jim Carrey karrierje? Mi történt a komoly szerepeivel? Mit mesél e
-
24 Hour Party People (Non-stop partiarcok, 2002, Michael Winterbottom) - vendégünk Klág Dávid
07/07/2021 Duración: 01h38minKlág Dávid, miután pótolta velünk egy vakfoltját, ezen a héten a kedvenc filmjét hozza el nekünk. Ez Michael Winterbottom rendezőtől a 24 Hour Party People, vagyis magyarul a Non-stop partiarcok. A 2002-es filmben Steve Coogan a Factory Records producerét játssza, amely a 70-es és 80-as évek ikonikus manchesteri zenekarainak adott otthont, mint a Joy Division, a New Order vagy a Happy Mondays. Az adásban Dávid elmeséli, hogyan fedezte fel ezt a filmet, és a népszerűsítésére irányuló kultúrmissziójának ezt megelőző állomásairól is beszámol. Kiderül, hogy Dávid volt a The Room első magyarországi kereszteslovagja, ahogy az is, filmpápai tevékenysége milyen összefüggésben van a Cool Listával. Aztán beszélünk Michael Winterbottom kérlelhetetlenül indie filmográfiájáról, valamint Steve Coogan komikusi karrierjéről, és a kettő metszetéről, vagyis a The Trip-filmekről egyaránt. A 24 Hour Party People kapcsán kibeszéljük, milyen, amikor egy történetnek teljességgel szerethetetlen a főszereplője. Végigmustráljuk a val
-
The Godfather Part II (A keresztapa II, 1974, Francis Ford Coppola) - vendégünk Klág Dávid
30/06/2021 Duración: 01h55minVendég évadunk folytatásában Klág Dávid érkezik hozzánk, és bepótolja a saját vakfoltját. Ez a film pedig nem más, mint A keresztapa II, eredeti címén The Godfather Part II. Mario Puzo és Francis Ford Coppola közös forgatókönyvéből Coppola rendezte a filmet, amelyben az egyik történetszálon Robert de Nirót láthatjuk a fiatal Vito Corleone szerepében, a másik történetszálon pedig a fiát, Michael Corleonét Al Pacino játssza. Az első részből visszatér Diane Keaton (akit mi az Annie Hallban is csodáltunk), valamint John Cazale (aki meg a Kánikulai délutánban játszott Pacino oldalán). Mi az oka annak, ha valaki sokáig halogat olyan fontos filmeket, mint a A keresztapa II? Jóllehet, Hollywood reneszánszának veretes darabja ez a film, de vajon mennyire számít modernnek mai szemmel? Hol helyezkedik el a többi új hollywoodi rendező koordináta-rendszerében? Mi az, amit máshogy fogalmaz meg, mint Scorsese gengszterfilmjei? És mit ad hozzá az első részhez? Mi vezet Michael Corleone bukásához? Megpróbáljuk azt is megfe
-
xXx: Return of Xander Cage (xXx: Újra akcióban, 2017, DJ Caruso) - vendégünk Veres Szilárd
15/06/2021 Duración: 01h36minVeres Szilárd a múlt héten megnézte velünk a Mindent anyámról című filmet, most rajta volt a sor, hogy egy kedvencét elhozza a podcastba. A választása a xXx: Return of Xander Cage, vagyis a xXx: Újra akcióban című filmre esett. Extrém sportok találkoznak a hajmeresztő speciális effektusokkal és a menő akciókoreográfiákkal. A rivaldafényben Vin Diesel sütkérezik, oldalán olyan nevek bukkannak még fel, mint Donnie Yen, Tony Jaa, Samuel L. Jackson, Nina Dobrev, Rory McCann, vagy nem utolsósorban Toni Collette. Vajon Vin Diesel miért szereti kihagyni a sztárcsináló franchise-ai második részét? Mi lehet a The Rockkal való összekülönbözésük hátterében? Ki Team Rock, és ki Team Diesel az adásban? Megbeszéljük azt is, hogy mi motiválhatta Vin Dieseléket, hogy feltámasszák a több mint tíz éve tetszhalotti állapotban szunnyadó xXx-franchise-t (itt üdvözöljük azokat az olvasóinkat, akik valami egészen másra guglizva keveredtek ide). Persze a rengeteg tangenciális téma után feltesszük a nagy kérdést is, hogy miért ez
-
Todo sobre mi madre (Mindent anyámról, 1999, Pedro Almodóvar) - vendégünk Veres Szilárd
09/06/2021 Duración: 01h25minVendég évadunk folytatásában Veres Szilárd csatlakozik hozzánk, hogy bepótoljon egy hiányosságot, amely ráadásul igen testhezálló film is. Ez a Todo sobre mi madre, azaz a Mindent anyámról, Pedro Almodóvar filmje. A főszerepben Cecilia Roth és Penélope Cruz látható. A rendezőtől korábban az Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén című filmet tekintettük meg. Milyen valós élményekből táplálkozik Pedro Almodóvar? Mik a közös vonások a korábbi filmjével? Megbeszéljük, miért tévesztett meg mindnyájunkat a film kezdése, és végül mivel nyert meg bennünket a Mindent anyámról. Kik a legizgalmasabb szereplők, és kiket éreztünk gyengébbnek? Mitől szappanoperás Almodóvar filmje? Hogyan utalgat a Mindent Éváról és a Premier című filmekre? Na és hogyan lehet összefüggéseket találni A vágy villamosával? Linkek Hamu és Gyémánt, ahol Szilárd írásait olvashatjátok A Vakfolt podcast Facebook oldala és a Facebook-csoportunk A Vakfolt podcast a Twitteren A Vakfolt Patreon-oldala (új!) Vakfolt címke a Letterboxdon A Vakfolt az
-
Midsommar (Fehér éjszakák, 2019, Ari Aster)
26/05/2021 Duración: 01h32minMárciusban a Vakfolt podcast társalgóban megrendeztünk egy March Madness játékot, ahol hatvannégy 32 év alatti színész közül választottuk meg a legjobbat, legtehetségesebbet, leginkább kedveltet. A döntőben Florence Pugh nyert, a Midsommar (Fehér éjszakák) májusi királynője, akit ezennel mi is megkoronázunk. A Patreonunkon vasárnap portréadással jelentkezünk a színésznőről, ma pedig arról a filmről beszélünk, amely talán a legközkedveltebb Florence Pugh filmográfiájából. A Midsommart Ari Aster rendezte, és 2019-ben jelent meg. Milyen volt második nézésre a Midsommar? Mennyire változott a filmmel kapcsolatos ítéletünk? Milyen apróságokat fedeztünk fel a történetmesélésben, amelyek elsőre nem tűntek fel? Ari Aster hogyan emelte saját maga számára a tétet az előző filmjéhez (Hereditary/Örökség) képest? Mik a film témái, hogyan házasítja össze Ari Aster a gyász és a szekták működési elvének a kibogozását? Mitől perverz a gondolkodásmódja? Végezetül beszélünk arról, mitől nagyszerű a filmben Florence Pugh, és megn
-
The Philadelphia Story (Philadelphiai történet, 1940, George Cukor) - vendégünk Lepp Tünde
19/05/2021 Duración: 01h28minLepp Tünde ezen a héten az egyik kedvenc filmjét hozta el a podcastba, ez pedig a The Philadelphia Story, azaz a Philadelphiai történet 1940-ből. A filmet George Cukor rendezte, a főszerepben pedig a négyszeres Oscar-díjas Katharine Hepburn látható, valamint Cary Grant és James Stewart. George Cukortól a Vakfoltban eddig a My Fair Ladyt és az Óz, a csodák csodáját láttuk, történetesen mindkettőt Tünde vendégeskedésével. Cary Grant sem először vesz le bennünket a lábunkról (Fogjunk tolvajt!, A pénteki barátnő), James Stewarttól meg jóformán búcsút se vettünk az egy héttel ezelőtti Szédülésben, máris visszatér, előtte pedig a Hátsó ablakban néztük meg. Katharine Hepburn ellenben, bár talán Hollywood legnagyobb legendája, egész eddig elkerülte a figyelmünket, úgyhogy épp ideje volt már pótolnunk tőle egy filmet. A Philadelphiai történet egy késői screwball comedy, olyan sokszereplős szerelmi geometriai alakzattal, amelyet körbeírni is nehéz. Megnézzük a film keletkezéstörténetét az eredeti Broadway-darabtól a
-
Vertigo (Szédülés, 1958, Alfred Hitchcock) - vendégünk Lepp Tünde
12/05/2021 Duración: 01h37minVendég évadunkban ezúttal Lepp Tünde a Popkult, csajok, satöbbi podcastból hoz egy pótolnivalót. A filmünk a héte Alfred Hitchcock rendezése, a Vertigo (Szédülés) című film 1958-ból. Hitchcock egyik leghíresebb és legtöbbre tartott krimije a Szédülés. Megnézzük az előtörténetét: hogyan került a képbe Kim Novak? Mennyire hasonlít James Stewart karaktere ahhoz, akit a Hátsó ablakban játszott? A forgatókönyvet a maga idejében nem mindenki tartotta kiemelkedőnek: mennyire működik a nyomozás? Mi James Stewart karakterfejlődésének a tragédiája? Milyen többlettartalommal tölti meg Hitchcock a két főszereplő kapcsolatát? Vajon tudatosan dolgozza fel a saját női főszereplőivel kapcsolatos viselkedését? Linkek A Popkult, csajok, satöbbi weboldala és a Facebook-oldala A Vakfolt podcast Facebook oldala és a Facebook-csoportunk A Vakfolt podcast a Twitteren A Vakfolt Patreon-oldala (új!) Vakfolt címke a Letterboxdon A Vakfolt az Apple podcasts oldalán A Vakfolt a Spotify-on A Vakfolt a YouTube-on A főcímzenéért kösz
-
High Fidelity (Pop, csajok, satöbbi, 2000, Stephen Frears) - vendégünk Török Dénes
05/05/2021 Duración: 01h59minTörök Dénes visszatér egy kedvenc filmjével, ez pedig a High Fidelity, vagyis a Pop, csajok, satöbbi című film 2000-ből Stephen Frears rendezésében, John Cusack és Jack Black főszereplésével. A film Nick Hornby regényéből készült. A Pop, csajok, satöbbi generációs élmény. Milyen ezzel a filmmel együtt felnőni, milyen, amikor az emberbe beleivódnak Nick Hornby szavai? Dénes mesél a könyvvel és a filmmel kapcsolatos viszonyáról. Hol tartott ekkor a karrierjében John Cusack, és mekkora szerepe volt neki és a sztárstátuszának abban, hogy ez a film létrejött? Mennyire ítéli el a film a manchild főszereplőjét, Robot, és sikerül-e Robnak fejlődnie a film végére? Rob exei közül is kiemeljük a legérdekesebbeket, köztük Iben Hjelje, Catherine Zeta Jones és Lisa Bonet karaktereit. Összehasonlítjuk Stephen Frears filmjét a High Fidelity tévésorozat változatával is: mennyire akar újat mutatni a Hulu-sorozat, és mennyire idézi meg a 2000-es filmet? Linkek Az Artur zenekar a Spotify-on A Vakfolt podcast Facebook oldala és
-
Butch Cassidy és a Sundance kölyök (1969, George Roy Hill) - vendégünk Török Dénes
28/04/2021 Duración: 01h48minVendégünk Török Dénes, az Artur zenekar énekese, akinek az érkezésével új főcímzenét is kap a Vakfolt podcast. Dénes a Butch Cassidy and the Sundance Kid, vagyis a Butch Cassidy és a Sundance kölyök című 1969-es filmet pótolta be velünk, amelyet George Roy Hill rendezett William Goldman scriptjéből, a főszerepeket pedig Paul Newman és Robert Redford játszották. Hol tartott ekkor a karrierjben Paul Newman és Robert Redford? Hol tartott 1969-ben a western műfaja? Megpróbáljuk elhelyezni ezt a filmet a Sergio Leone-féle spagettiwestern és a Vad banda-féle ultraerőszakosság koordinátarendszerében, és megpróbáljuk beleilleszteni a képletbe a nemrég látott Bonnie és Clyde-ot is. Mennyire működik mai szemmel a Butch Cassidy és a Sundance kölyök tempója? Jók-e William Goldman "banter"-rel, évődéssel teli dialógusai? Hova tűnt George Roy Hill? Linkek Az Artur zenekar a Spotify-on A Vakfolt podcast Facebook oldala és a Facebook-csoportunk A Vakfolt podcast a Twitteren A Vakfolt Patreon-oldala (új!) Vakfolt címke a
-
Vakfolt díjátadó 2021 - vendégünk CyClo
21/04/2021 Duración: 02h55minIdén elhúzódott a díjszezon, és még márciusban bemutatott filmeket is díjaznak a vasárnapi Oscar-gálán. Mi immár negyedik alkalommal megelőzzük ezt a saját kis ünnepünkkel. Latolgatjuk az Oscar-jelöltek esélyeit, és alternatív díjátadót tartunk a saját jelöltjeinkkel és a saját díjazottjainkkal. Az Oscarra nevezhető filmeket vettük mi is kiindulási alapul, majd meglátjuk, ki lesz az, aki csal ebben. Ebben a monstre adásban a fő Oscar-kategóriákat beszéljük át, a Patreonunkon pedig hamarosan az egyéb kategóriákat hallhatjátok. Férfi mellékszereplő Női mellékszereplő Egészestés dokumentumfilm Egészestés animációs film Idegen nyelvű film Adaptált forgatókönyv Eredeti forgatókönyv Rendezés Férfi főszereplő Női főszereplő Legjobb film Linkek A Vakfolt podcast Facebook oldala és a Facebook-csoportunk A Vakfolt podcast a Twitteren A Vakfolt Patreon-oldala (új!) Vakfolt címke a Letterboxdon A Vakfolt az Apple podcasts oldalán A Vakfolt a Spotify-on A Vakfolt a YouTube-on A főcímzenéért köszönet az Artur zenekarna
-
When Harry Met Sally (Harry és Sally, 1989, Rob Reiner) - vendégünk Varga Ferenc
14/04/2021 Duración: 02h57minVarga Ferenc vendégünk tér vissza, hogy az egyik kedvenc filmjét mutassa meg nekünk, ez pedig a When Harry Met Sally, vagyis a Harry és Sally 1989-ből. Rendezte Rob Reiner, a forgatókönyvet Nora Ephron írta, a főszerepekben pedig Meg Ryan és Billy Crystal látható. Az adás elején a magyar megjelenésről beszélünk: mikor mutatták be a Harry és Sallyt, és miért nem lett akkora siker nálunk, mint Amerikában? Vajon mi a magyarok kedvenc filmje, és lehetett volna a Harry és Sally? Rob Reiner 80-as, 90-es évekbeli rendezői sikerszériáját is megnézzük, és Nora Ephron későbbi rendezői munkáival is összehasonlítjuk a Harry és Sallyt. Mitől számít érett romantikus komédiának ez a film? Milyen rokonságokat találunk az Annie Hall-lal? Mitől emlékezetes karakterek a főszereplők barátai, akiket Carrie Fisher és Bruno Kirby alakítanak? Linkek A Filmklub podcast a Facebookon és a Patreonon A Vakfolt podcast Facebook oldala és a Facebook-csoportunk A Vakfolt podcast a Twitteren A Vakfolt Patreon-oldala (új!) Vakfolt címke a Le
-
Mikey and Nicky (1976, Elaine May) - vendégünk Varga Ferenc
07/04/2021 Duración: 02h15minVarga Ferenc, a Filmklub podcast műsorvezetője tér vissza hozzánk, hogy egy hiányosságát pótolja: ez a Mikey and Nicky 1976-ból, Elaine May harmadik filmje, John Cassavetes és Peter Falk főszereplésével. A beszélgetést Elaine Mayjel kezdjük, és visszamegyünk egészen a Broadway-komikusi kezdetekig. Mitől volt különleges a párosuk Mike Nicholsszal? Miért vált el az útjuk? És megvizsgáljuk a csupán négyfilmes munkásság kurta véget érését is. Vajon miért hagyta abba a filmezést a rendezőnő négy film után? És miért telt el több mint tíz év a harmadik és a negyedik filmje (Ishtar) között? A Mikey és Nicky gengszterfilmes stílusát és a két főszereplő jellemét is kitárgyaljuk: van-e Peter Falk vagy John Cassavetes karakterének szerethető tulajdonsága? Milyen lett volna Charles Grodin, mint Nicky? Hogyan használja az improvizációt Elaine May? Miért került folyton szóba az Aljas utcák? Kibeszéljük a pusztító finálét is, hátha meg tudjuk fejteni Peter Falk motivációit. Linkek A Filmklub podcast a Facebookon és a Patreo