Vakfolt Podcast

A Vakfolt versus idei évadjára talán minden idők legnagyobb rendezői duplázásával tesszük fel a koronát. Igaz, Victor Fleming nem egyes-egyedül dirigált a Gone with the Wind (Elfújta a szél) és a The Wizard of Oz (Óz, a csodák csodája) forgatásain, de ő volt az egyetlen rendező, akit mind a két 1939-ben megjelent film stáblistáján láthattak a nézők. A filmek elkészítésének különös körülményeiről és sok minden másról beszélgetett velünk, Lepp Tünde a Popkult, csajok, satöbbi podcastból. Hogy került kapcsolatba mindkét filmmel Hollywood hőskorának legendás rendezője, George Cukor? Hogyhogy Victor Fleming kapta mindkét film rendezői kreditjét? Mindkét alkotás mindmáig legendás, de ki mikor látta őket először? Mennyire működhet a mai kisgyerekeknek az Óz, a csodák csodája? Mennyire relevánsak ma az Elfújta a szél témái? Beszélünk az Óz és az Elfújta a szél szereposztásáról egyaránt (ki a kedvencünk Dorothy útitársai közül? Jó-e az összhang Vivien Leigh és Clark Gable közt?), na és persze Fleming rendezői erőssége

Denis Villeneuve minden bizonnyal a kortárs auteur, vagy vizionáriusnak kikiáltott filmrendezők egyik legfrissebbike. Művészfilmesnek túl agyas, mainstream filmesnek túl elvont. Ezen a határmezsgyén egyensúlyozik a két 2013-as filmje: az előbbi, az Enemy a függetlenfilmek határait feszegeti a vizuális effektusaival, az utóbbi, a Prisoners a stúdiófilmek nézőinek türelmét teszi próbára a komótos tempójával. Az adásunkhoz Török Dénest hívtuk vendégül, aki az Artur zenekarral a Vakfolt podcast (nem a versus!) összes eddigi főcímzenéjében részt vett, és korábban hallhattátok a PJ Harvey adásunkban zenéről beszélni. Adásunkban két rejtélyes, fordulatos filmet taglalunk, óriási spoilerekkel! Hol helyezkedik el ez a két produkció a kanadai független filmesként indult, azóta blockbustereket szállító rendező karrierjében? Kiket nevez meg ihletőforrásaként a két film kapcsán? És mitől ilyen népszerűek Villeneuve filmjei? Mik a felszíni és a mélyebb hasonlóságok az Enemy és a Prisoners közt, és milyen átivelő gondolatok

A jelenleg is alkotó rendezők közül az egyik legtermékenyebb minden bizonnyal Steven Soderbergh. 2000-es teljesítményét azonban valószínűleg már sosem fogja felülmúlni. Abban az évben ugyanis két olyan filmje is megjelent gyors egymásutánban, amelyek aztán a rá következő Oscar-díjátadón több kategóriában is egymással versengtek. Ezek közül az első a Julia Roberts főszereplésével készült Erin Brockovich, a második pedig az összes hollywoodi sztár főszereplésével készült Traffic. Az adáshoz újra vendégül hívtuk Fegát, azaz Földi Gábort, akivel legutóbb Steven Soderbergh első rendezéséről, a Sex, Lies and Videotape-ről beszélgettünk. A spielberges epizódunk óta nem volt két ennyire különböző hangvételű film a Vakfolt versusban. Mégis, milyen tematikai hasonlóságokat lehet felfedezni Soderbergh két rendezésében? Lehet átfogóbb párhuzamokat találni az életművében ezen a két filmen keresztül? Megnézzük azt is, mi történt vele a Szex, hazugság, videók után, hogy ennél a két filmnél kötött ki, és természetesen most s

Alfred Hitchcock minden idők egyik legtermékenyebb rendezője, nem egyszer sikerült egy éven belül két mozival is előállnia. Nincs azonban még egy olyan éve, mint az 1954-es, amikor két akkora klasszikust hozott egyszerre tető alá, mint a Dial M for Murder (Gyilkosság telefonhívásra) és a Rear Window (Hátsó ablak). Mindkét filmben Grace Kelly játssza a női főszerepet. A Dial M for Murder a maga idejében nem volt sikeres, ma viszont Hitchcock legtöbbet méltatott filmjei között szerepel. A Rear Window ellenben már a bemutatásakor is kassza- és kritikai sikert könyvelhetett el. Ráadásul az előbbit Alfred Hitchcock a szülőhazájában forgatta, utóbbit pedig Amerikában, így a stáb jelentős része is lecserélődött. Azért rengeteg a hasonlóság is, hisz mindkét film lényegében egy helyszínen játszódik. Melyiket milyen vizuális történetmesélési trükkökkel dobja fel a legendás krimirendező? Melyik történet mesélteti jobban magát a filmvásznon? Melyik film Grace Kellyje érdekesebb? És melyik férfi főszereplő lopja be magát

Preston Sturges az 1940-es évek legendás komédiarendezője és -írója. A legjobb éve 1941 volt, amikor két mesterműve jelent meg egymás után: először a The Lady Eve februárban, majd év végén a Sullivan's Travels (Sullivan utazásai). Előbbiben Barbara Stanwyck és Henry Fonda romantikázik, utóbbiban Joel McCrea és Victoria Lake. A The Lady Eve szélhámosos screwball comedyje kapcsán rögtön exhumáljuk vakfoltos emlékeinket, és összehasonlítjuk a látottakat a Gentlemen Prefer Blondesszal, a His Girl Fridayjel, de még a közelmúltbeli Griftersszel és a Titanickal is találunk párhuzamokat. Hogyan feszegeti az öncenzúrázó Hays Code határait Preston Sturges? Mitől izgalmas főszereplő Barbara Stanwyck? Mennyire hihető a karizmatikus Henry Fonda a film balekjaként? A Sullivan's Travels szerelmespárját rögtön össze is mérjük a The Lady Eve-ével, és ennél a filmnél is találunk remek párhuzamokat korábbi vakfolttal, hiszen Sturges könnyed humorú Hollywood-szatírája Altman The Playerjét idézi fel bennünk. Mik a közös vonások a

A Vakfolt versus című spinoff-podcastunk harmadik évadja veszi kezdetét a héten. Ebben a szezonban nem ikerfilmek és nem is remake-ek a témáink, hanem olyan filmpárosokat tekintünk meg, amelyeket a rendezőjük egyazon naptári évben készített. Vissza fogunk menni egészen Hollywood hőskoráig, de közelmúltbeli duplázásáokra egyaránt sort kerítünk majd. Első alkalommal az egyik legszorgosabb rendezővel foglalkozunk: Steven Spielberg számtalanszor készített már két sikeres filmet egy évben, mi most a 2002-es Minority Report (Különvélemény) és a Catch Me If You Can (Kapj el, ha tudsz!) című alkotásait vetettük össze. A megmérettetésben segítségünkre volt vendégünk, a Brandon Hackett néven alkotó sci-fi szerző, Markovics Botond. Általános áttekintéssel kezdjük az adást: mik a közös jellemzői Spielberg duplázásainak? Miben hasonlít mondjuk a The Post-Ready Player One páros a Catch Me If You Can-Minority Report kettősére. Hol tartottak ekkor karrierjeinkben a filmek főszereplői, Tom Cruise és Leonardo DiCaprio? Hogy ke

Elérkeztünk a hetedik évadunk fináléjához. Ezen a héten egy olyan alkotást beszéltünk meg, amelyet ti, a hallgatóink ajánlottatok a figyelmünkbe. Tarr Béla Kárhozat című, 1987-es filmjét néztük meg, köszönjük mindenkinek, aki szavazott! Hogyan kezd neki két avatatlan néző egy Tarr Béla-filmnek? Milyen előismeretekkel, milyen előítéletekkel vágtunk bele ebbe az adába, és mi sült ki belőle a végén? Mik igazak a legendás rendező filmjeit övező közhiedelmekből? Beszélünk alkotótársairól, Hranitzky Ágnesről, Víg Mihályról és természetesen Krasznahorkai Lászlóról. Mivel szippantja be a nézőit Tarr "slow cinema" módszere? Hogyan teremtenek atmoszférát, és mit mesélnek a kameramozgásai? Baj-e, ha egy film annyira lassú, hogy időnként le is dobja a nézőjét? Hogy lehet mértéktelen alázat és áhitat nélkül beszélni Tarr Béláról? Hallgassátok meg, hogy apró lépéseink egy nehezen megmászható kulturális hegy első emelkedőjén hogyan sikerülnek. Az adás végén visszatekintünk az évadunkra, számot vetünk, reflektálunk. A Kárhoz

Az 1993-as évet egyetlen személy dominálta, Steven Spielberg, akinek két filmje is versengett az Oscar-szobrocskákért. Mi viszont egy másik rendező mesterművét vettük elő, amely három díjat is érdemelt a kiélezett versenyben. Jane Campion The Piano (A zongoralecke) című filmje a Jurassic Park és a Schindler listája díjesője mellett a színésznői kategóriákat tarolta le Holly Hunter és Anna Paquin alakításával, valamint az író-rendezőnő forgatókönyvét is jutalmazta az Akadémia. Évadunk méltó megkoronázásának bizonyult a The Piano. Hosszasan ecseteljük is, miért szerettünk bele Jane Campion atmoszférateremtő képeibe, miért hengerelt le bennünket a két színésznő játéka. Nem szabad elfeledkeznünk a férfi mellékszereplőkről sem, hisz mind Sam Neill, mind Harvey Keitel kiveszik a részüket abból, hogy rabul ejtsen bennünket ez a film. Hogy lesz egy szűkre szabott kosztümös dráma ennyire erotikus? Hogyan teszi a néma főszereplőnő introspektív történetét expresszívvé Jane Campion történetmesélése? Mit ragad meg az érze

1992-höz értünk, és ebből az évből, ha nem is a legtöbb Oscar-díjat nyert filmet, de mindenképpen a legtöbb Oscar-díjast felvonultató filmet néztük meg. Robert Altman The Player (A játékos) című alkotása egyszerre játék a zsánerekkel és görbe tükör Hollywood számára. Tim Robbins törtető filmproducert alakít, Whoopi Goldberg ravasz nyomozót, szinte mindenki más pedig saját magát. Az adáshoz vendéget is hívtunk, aki nem más, mint a Filmklub Podcast házigazdája, Varga Feri. Megnézzük, hol helyezkedik el az expanzív Altman-életműben az 1992-es darab, és a karrierje különböző szakaszaiban is megpróbálunk összefüggéseket keresni. A rendezői kézjegyei mellett az írói képességeiről is szót kell ejtenünk, amely kapcsán kiderül, hogyan építgette a saját legendáját Robert Altman. A milliónyi világsztár cameójával tarkított történet kapcsán muszáj beszélnünk arról is, miért hálásak Robert Altman filmjeinek szerepei. A The Player zsánert meghazudtoló megoldásaival pedig megpróbáljuk lerántani a leplet arról, mit is akar m

Spoileres kibeszélőben szentelünk közel három órát az Avengers: Endgame (Bosszúállók: Végjáték) című filmnek. Különleges vendégünk Kati, Péter felesége. Huszonkét filmből álló ciklus betetőzése a Russo testvérek filmje, de melyik karakterívek működtek a legjobban az idők során? Mennyire lett koherens ez a hibrid szerializált történetmesélés? Hogy működtek az érzelmi momentumok a filmben? Utólagosan felülértékelheti ez a befejezés a korábbi, kívánnivalókat maguk után hagyó installációkat? Meddig tart az üres fanservice, és hol kezdődik a kiérdemelt, kielégítő érzelmi momentum? Beszélünk az MCU lehetséges jövőjéről, a Disney mindent bekebelező természetéről, valamint az Endgame Oscar-esélyeiről. Végül megtesszük tétjeinket: mely filmek fogják uralmi az amerikai box office-t idén nyáron? Beszálltunk a Slashfilm játékába, a Summer Movie Wagerbe, amelyben az Endgame-mel kezdődően szeptember első hétvégéjéig bemutatott filmek közül állítunk top 10-et a bevételi rangsorban. Ti is csatlakozzatok a játékhoz, és az év

John Singleton amerikai filmrendező 2019 április 29-én hunyt el, 51 évesen. 1991-es debütáló filmje, a Boyz n the Hood (Fekete vidék) régóta a látóterünkben volt, de folyton halogattuk a megtekintését. Most, hogy az évadunk is elérkezett 1991-be, úgy döntöttünk, megnézzük a Los Angeles-i fekete közösség mindennapjairól szóló darabot, hogy megemlékezzünk John Singletonról. A Boyz n the Hood premierjét ováció fogadta Cannes-ban, és két Oscar-jelölést érdemelt John Singleton számára. 24 évesen ezzel a legfiatalabb és egyben az első fekete bőrű filmes volt, akit legjobb rendezői Oscarra jelöltek. Munkásságáról, a mentori szerepéről rengeteget beszélünk az adásban, amely kapcsán szóba kerül ennek a filmnek a szereposztása is: Laurence Fishburne és Angela Basset veteránjai mellett először láthatták a nézők a mozivásznon Ice Cube-ot, továbbá olyan későbbi Oscar-díjas színészeket castingolt Singleton, mint Cuba Gooding, Jr. és Regina King. De meddig terjed a zöldfülű rendező tehetsége az ügyes színészválogatáson túl?

Stephen Frears brit rendező amerikai bemutatkozása négy Oscar-jelölést érdemelt: a The Grifters (Svindlerek) 1990-es filmje olyan neveket vonultatott fel, mint Anjelica Huston, Annette Bening és John Cusack. A szélhámosok szerelmi háromszögéről szóló film alapjául szolgáló Jim Thompson-regényt Donald E. Westlake dolgozta fel, az ő munkáját is Oscar-jelöléssel jutalmazták. A Veszedelmes viszonyok épp az ezt megelőző filmje Stephen Frearsnek, és nem is olyan régen foglalkoztunk vele a podcastban. Áttekintjük a brit rendező életpályáját, hátha sikerül konklúziókal levonnunk ennyi film alapján a stílusáról és az érdeklődési köréről. Annette Beninget is viszontlátjuk, vele legutoljára a Veszedelmes viszonyok ikerfilmjében, a Valmontban találkoztunk: miben hasonlít egymásra a két szerep? Hogyhogy nem ő játszotta a Batman visszatérben a Macskanő szerepét? Hol tartott ekkor a karrierjében a magnólóbáló John Cusack? Anjelica Huston alakítását pedig nem győzzük eleget méltatni. Az adás végére marad a három játékunk: az

Steven Soderbergh (Traffic, Ocean's Eleven) huszonhat éves korában készítette el első filmjét Sex, Lies, and Videotape (Szex, hazugság, videó) címmel, amely 1989-ben fenekestől felforgatta a hollywoodi stúdiórendszer filmgyártásról alkotott elképzeléseit. Soderbergh forgatókönyvét Oscarra jelölték, de csak miután a film elnyerte a Cannes-i filmfesztivál legrangosabb díját. Hogy képet alkossunk a munkamániás rendező életpályájáról, meghívtuk régi rajongóját, Földi Gábort, azaz Fegát. Adásunk ezúttal a szokásos szerdai nap helyett késett, mert a felvétellel technikai problémák adódtak. Kezdésnek áttekintjük Steven Soderbergh idestova harminc évet felölelő karrierjét, amelyben közönségsikerek és furcsa indie-k egyaránt helyet kapnak. Beszélünk a korai nyugdíjba vonulásáról és váratlan visszatéréséről, ahol szó esik az HBO-val és a Netflixszel folytatott közös munkájáról is. Ezt követően összevetjük a Sex, Lies, and Videotape-et más rendezők debütáló filmjeivel: milyen közös vonásokat lehet felfedezni a szintén m

Szégyen, de még egyetlen filmet sem láttunk Pedro Almodóvartól. Ideje volt ezen változtatnunk, így 1988-ból az Oscar-jelöltek legesélyesebbjei helyett az ő filmjére esett a választásunk, amely a legjobb idegen nyelvű film jelöléséig jutott. Az Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén (eredetileg Mujeres al borde de un ataque de nervios) nemzetközi elismertséget hozott a prolifikus spanyol rendezőnek. Almodóvar ebben a kompakt, alig kilencvenperces történetben több rendezői fogást villant fel, mint mások egész karrierjük alatt: hogyan ússza meg, hogy fárasztóan tömény legyen a filmje? Milyen zsánerekkel ráz kezet, hogy a harsány képi megoldásait összhangba hozza a szaoppanoperai magasságokban szárnyaló sztorival? Milyen kellemetlen kliséket asszociálunk a megcsalt nőkkel, és hogyan kerüli el ezeket Almodóvar? Végül színelméleti teóriát is felállítunk, csak hogy rögtön elbizonytalanodjunk a saját filmesztétai képességeinkben. Az adás végén Péter vért izzadva fejti meg az Oscarra jelölt filmeket és az amerikai b

1987 Oscar-szezonját Bernardo Bertolucci Az utolsó császára dominálta, mi azonban idén sem a nagyágyúra vetettünk szemet. Egy kisebb filmet választottunk az adásunk témájának, amely a színésznői kategóriákban aratott: Norman Jewison rendezése, a Moonstruck (Holdkórosok) Cher és Nicolas Cage főszereplésével hat Oscar-jelöléséből hármat is díjra tudott váltani. A Holdkórosok számtalan tekintetben előképe a ma is divatos "etnikai" romantikus komédiáknak: milyen műfajteremtő hatásokat fedezünk fel az olasz-amerikai közösségben játszódó történetben? Mi választja el a nevetséges sztereotípiát a kulturális sajátosságok hiteles ábrázolásától? Hogyan válik egy szimpla szerelmi sztori operai melodrámává, és el tudja-e kerülni, hogy saját maga paródiájává váljon? Na és mi a helyzet Nicolas Cage alakításával? Már fiatalon is fékezhetetlen őslény volt? A díva Cherről is muszáj beszélnünk, lenyűgözve nézzük végig az ötvenéves karrierjét. Az epizód végén az Oscar-kvízre is sor kerül, és jót szórakozunk a meglepetésekkel tel

  Oscar-évadunkban 1986-ból a The Mission (A misszó) című brit filmet választottuk. Hét Oscar-jelöléséből egyet Roland Joffé rendező érdemelt, egyet pedig Ennio Morricone filmzenéje. Színészi kategóriákban nem indult a film, annak ellenére, hogy a szereposztása olyan nevekből állt, mint Robert de Niro, Jeremy Irons és Liam Neeson. Az adáshoz vendéget is hívtunk, Nagy Szabolcs az, akit a vallási témáról kikérdezünk. A történet valós eseményeken alapszik, Dél-Amerikában, az 1750-es években a portugál és spanyol hódító hatalmak közé ékelődő jezsuita rend tagjaival ismerkedünk meg. A papok egyetlen célja, hogy megőrizzék a helyi guaraní törzs függetlenségét, és bizonyítsák a hittérítői kísérleteik sikerességét. Vajon mi a relevanciája ennek a történetnek 1986-ban? Miről akar mesélni a vallásos kontextuson keresztül az ateista Roland Joffé? Összehasonlítjuk a filmet Martin Scorsese Némaságával is, amely ugyancsak idegen országba érkező hittérítőkről szól, rendezője azonban maga is katolikus vallású. Meg kell még e

1985-höz érkeztünk, és az év legnagyobb Oscar-sikerei helyett egy apróbb, a mozipénztáraknál sem túl sikeres filmmel foglalkozunk. Terry Gilliam rendezése, a Brazil lehet, hogy nem aratott azonnal sikereket, de ma is hivatkozási alapja a szatíráknak, disztópiáknak, főleg ha a bürokrácia embertelen működését kell vászonra vinni. Kultfilm státusza is megkérdőjelezhetetlen, és Gilliam mesterművei közt is egyértelmű helye van a Félelem és reszketés Las Vegasban és a 12 majom mellett. Elsőként a film főszereplőjéről, a Jonathan Pryce által játszott Samről beszélünk. Kedvelhető a karaktere? Lehet szurkolni érte? Mi választja el az egy évvel korábbi 1984-adaptáció Winston Smith-étől? Milyen lett volna a szerep, ha egy hollywoodi sztáralkat kapja meg? Beszélünk Robert de Niro mellékszerepéről is, és vele kapcsolatban a filmben megjelenő terrorizmusról: mi igazság az akcióikból, és mi koholmány? Mi a jelentősége a csővezetékeknek és a nagyítólencséknek? Kivesézzük az elnyomó rendszer ábrázolását, párhuzamokat vonva a

1984-be érkeztünk, és az év legnagyobb Oscar-nyertes filmjét pótoljuk be: Miloš Forman életrajzi drámáját, az Amadeust csak Péter nem látta még, de András is szívesen újranézte. Visszatérő vendégünknek, Cyclónak pedig az egyik kedvenc filmjéről van szó, így nem hagyhattuk ki az alkalmat, hogy visszahívjuk a podcastba. A nyolc Oscar-díjas alkotás főszerepeiben F. Murray Abraham (Antonio Salieri) és Tom Hulce (Wolfgang Mozart) láthatóak, előbbi meg is nyerte a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat, de a legjobb film, legjobb forgatókönyv és legjobb rendezés kategóriáiban sem maradt üres kézzel a film. Hogyan öregedett az Amadeus? Nem ez az első kosztümös filmünk, de mindig megjegyezzük, hogy a témához társított képzetek - modoros előadásmód, lassú tempó - mennyire igazak ezúttal. Az Amadeus vágását azonban nem hiába jelölték Oscarra, a hangvágása pedig nem véletlenül nyert is. Meg kell vitatnunk azt is, hogy mi a helyzet Tom Hulce Mozartjával, mitől működik az ő alakítása, és miért esett vajon Forman választás

1984 még olyan év volt, amikor egy apró költségvetésű családi komédia-dráma egyszerre versenghetett a világ legnagyobb franchise-ának epikus fináléjával nemcsak a mozipénztáraknál, hanem az Oscar-díjátadón is. A Terms of Endearment (Becéző szavak) még technikai kategóriákban is versenyre hívta A jedi visszatért, végül pedig két szereplője kapott Oscart, az egyszemélyes rendező-író-producer James L. Brooks pedig három díjat is bezsebelt élete első játékfilmjével. Mi lehetett a Becéző szavak döbbenetes sikerének titka? Milyen mai filmek állnak hozzá legközelebb, és hova lettek a box office toplistákról? Hogy fér meg egymás mellett a hisztérikus komédia és a betegséges családi dráma ebben a filmben? Hogyan tudja klisék tömkelegét elkerülni ez a történet? James L. Brooks egy 1975-ös regényt dolgozott fel, de jelentősen átdolgozta azt, így meg tudjuk figyelni a markáns írói kézjegyeit is, no meg persze a szokatlan karakterkezelését. Ebben partnerei a színészek is: Debrah Winger, Shirley MacLaine, Jack Nicholson, J

Costa-Gavras, görög születésű, Franciaországban alkotó rendező első amerikai produkcióját néztük meg a héten. A Missing (Eltűntnek nyilvánítva) című filmet 1982-ben mutatták be, és az Oscar-gálán a maga négy jelölésével olyan filmekkel versengett, mint a Tootsie (Aranyoskám) és a Gandhi. A főbb szerepekben Jack Lemmon, Sissy Spacek, valamint John Shea láthatók. A film zenéjét  - elvégre a nyolcvanas években járunk, és egy görög származású rendező filmjéről beszélünk - Vangelis szerezte. Gosta-Gavras ízig-vérig politikus rendező, az első filmjétől kezdve minden alkotását átitatja a politika. 1969-es Z, avagy egy politikai gyilkosság anatómiája című munkája megnyerte a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscart, az adásunkban tárgyalt Missing pedig Cannes-ban érdemelte meg az Arany pálmát. A valós eseményeket feldolgozó történet Augusto Pinochet chilei hatalomátvételét meséli el néhány amerikai fiatal szemszögéből, valamint a fia eltűnése után nyomozó Jack Lemmon karakterén keresztül. Az adásban megnézzük, hogya